Italkereső archívum. Eredeti megjelenés: 2020-04-30 20:13:22. A cikk az akkori állapotot tükrözi.
Izgalmas előadások, nagyszerű pályázatok, értékes díjak, büszke nyertesek, és közel 100 fő vett részt az első ONLINE promóciós szakmai napon. A Trade magazin szervezésében idén 12. alkalommal került megrendezésre a hagyományos fórum, szokatlan formában. Az idei megmérettetésre egy új B2B kategória is megnyitásra került, így összesen 6 kategóriában 23 pályamunka érkezett az FMCG-piac szereplőitől. A 10 tagú szakmai zsűri értékelése, majd a Kantar Hoffmann piackutató által 4 fókuszcsoportban történt vizsgálatok eredménye után, április 30-án fény derült „Az év legsikeresebb promóciója 2019”-verseny helyezettjeire és különdíjasaira. Az eseményt hagyományosan idén is egész napos, de most online szakmai program kísérte. A díjazottak pedig idén először az esemény előtt megkapták okleveleiket és díjaikat, melyeket meg is mutathattak a képernyőkön keresztül a hallgatóságnak. Fogyasztói percepciók, vásárlói preferenciák Hermann Zsuzsanna Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője bevezetőjében elmondta, hogy a korábbi években folyamatosan egyre tudatosabbá váltak a vásárlók, ami a promóciós érzékenységükön is látható nyomokat hagyott. Noha a promóciók minden fajtáját jól ismerik, a tavalyi kutatási eredményeket megerősítve, továbbra is az egyszerű mechanizmusú, szórakoztató, játékos promóciókat kedvelik a legjobban, amelyben a legcsábítóbb az azonnali ajándékok száma és köre. Jóhír, hogy a promóciók kedvelői a jelen hónapokat átmeneti időnek tartják, és a korlátozásokat követő időszakban örömmel fognak visszatérni kedvenc márkáik promócióihoz elhagyva a most szükségszerű bevásárlólistákat. Turcsán Tünde Turcsán Tünde, a GfK kereskedelmi vezetője kiemelte, hogy minden csatornában vannak egyedi kategóriák, amiket ott különösen akcióban keresnek a vásárlók, ugyanakkor a promóciós preferenciák korcsoportonként eltérést mutatnak. A vészhelyzetben tapasztaltak sokkal mélyebben és hosszabb távon ivódnak be a fogyasztók döntéseibe, ezért érdemes továbbra is láttatni a márkákat, a helyzetre szabottan. Tolnai Gábor Tolnai Gábor, a Kantar Hoffmann divízió igazgatója megerősítette, hogy a világjárványban is, bár más stílusban és tónusban, de folyamatos kommunikációt várnak el a fogyasztók. Az akciókat pedig támogatásként fogják fel a nehezedő gazdasági helyzetben. A pályamunkákat márkák említése nélkül, az általános tanulságok kiemelésével mutatta be a fókuszcsoportos kutatások alapján. Izgalmak és megatrendek Tari Annamária Tari Annamária pszichoanalitikus a promóciók hatásmechanizmusa és a generációkra jellemző megatrendek bemutatása mellett kitért a jelen helyzet sarokpontjaira, például a karantinik problémájára is. Az infokommunikáció előretörése, az on- és offline világ összemosódása és a nárcisztikus vonások erősödése olyan trendek, amik alapjában is jellemzik napjainkat, de a krízis fel is erősítette őket. Justin Sára és Molnár Máté Justin Sára és Molnár Máté, a Trade magazin két marketingese februárban az eladáshelyi kommunikációs eszközök legnagyobb, háromévente megrendezésre kerülő düsseldorfi EuroShop 2020 kiállításra látogattak el, és az ott gyűjtött tapasztaltakat mutatták be sok-sok képpel, videóval. A fenntarthatóság, a ledek és vizuális, kreatív eszközök, a technikai újdonságok nyomdokain vezették végig a kiállított innovációkat és világtrendeket. Amire Ms Trade Marketing 2019 büszke lehet Esztergályos Beáta Esztergályos Beáta, az Intersnack trade marketing managere a Trade Marketing Klub februári „Szerelmem” konferenciáján vette át a megtisztelő Év Trade Marketingese címet. Prezentációjában a területen töltött 22 évre tekintett vissza az Unileveres kezdetektől napjainkig. A főbb szakmai állomások és a megszerzett tapasztalatok mellett személyes életének meghatározóit is bemutatta. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy szakmai bakancslistáján egy teljesen végig vitt kategória menedzsment projekt szerepel, ahol a kezdeti felmérésektől egészen a megvalósulás kielemzéséig eljuthat. Helyezések és különdíjak Az év legsikeresebb promóciója 2019 Herendi plakettek A szakmai előadások között kategóriánként kihirdetésre kerültek a dobogós helyezések. Az aranyérmesek és különdíjasok pedig be is mutatták a győztes pályamunkákat. A nyertesek részletes, célokat, eszközöket, mechanizmusokat, eredményeket részletező prezentációjából ötleteket, inspirációt nyerhettek a résztvevők. Minden előadás után felmerültek kérdések, amelyek zöme a jelenre és a közel jövőre vonatkozott. A válaszokból kiderült, hogy a promóciókat, a koronavírus helyzetre hangolva, tovább folytatják a márkák és a kereskedők. A vásárlók azért is értékelik ezt, mert a normális, járvány előtti helyzetükre emlékezteti őket, ugyanakkor látják, hogy ők is fontosnak, számítanak. A 2020-ban zajló promóciókat már most érdemes jól dokumentálni és előkészíteni a hamarosan meghirdetésre kerülő következő versenyfordulóra. Az év legsikeresebb promóciója szakmai nap és az elhangzott előadások részletes összefoglalója a Trade magazin júniusban megjelenő 5-6. számában olvasható majd. A 2019. év eredményei a következők: Élelmiszer kategória Aranyérem: Magyar Termék Nonprofit Kft. – Tricky Communications Kft.: Spájzolj és nyerj! Ezüstérem: Nestlé Hungária Kft.: UNO nyereményjáték Bronzérem: Pick Szeged Zrt.: Tradíció, Minőség, Bizalom. Már 150 éve. Bronzérem: Lindt&Sprüngli (CEE) s.r.o. Magyarországi Fióktelepe: Lindt Excellence Milk termékcsalád bevezetés Ital kategória Aranyérem: Coca-Cola HBC Magyarország Kft. – Rewart Kft.: Nyerj fesztivál élményeket! Aranyérem: Rewart Kft.: Coca-Cola-Star Wars chatbot-Átható erő, zéró cukor! Ezüstérem: Coca-Cola HBC Magyarország Kft.: Mango Loco országos promóció Modern Trade csatornában Bronzérem: Coca-Cola HBC Magyarország Kft.: Kinley fogyasztói promóció Non-FMCG kategória Aranyérem: SuperShop Kft. – Spice Communications Kft.: Nyerjen azonnal! Ezüstérem: Relation Kft.: BaByliss ST495E Steam Pure micro gőzölős hajvasaló-év végi kampány Kereskedelmi kategória Aranyérem: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: SPAR Grillparty Neked Ezüstérem: Auchan Magyarország Kft.: Kulcs az új lakásodhoz! Nyereményjáték Ezüstérem: Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.: 15 éves születésnapi promóció Bronzérem: Allison Advertising Kft. – Rossmann Magyarország Kft.: Rossmann Wellness Bronzérem: Auchan Magyarország Kft.: Gyűjts digitális matricákat, és vásárolj prémium francia borokat kedvezménnyel! Online kategória Aranyérem: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. – Media Dynamics Kft. – Bemind Kft.: Élménykommandó Ezüstérem: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. – Media Dynamics Kft. – Bemind Kft.: SPAR Anyák napja B2B kategória Aranyérem: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. – Super 11 Creative Zrt.: Hungaricool by SPAR Különdíjasok Trade magazin különdíj: Rewart Kft.: Dr. Oetker Ristorante – Nyerő Pizza Pillanatok POPAI különdíj: Pick Szeged Zrt.: Tradíció, Minőség, Bizalom. Már 150 éve. Trade Marketing Klub különdíj: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: SPAR Uzsidoboz Program Minden Pályázónknak szeretettel gratulálunk!Eredeti forrás: Trademagazin
